2014. július 10., csütörtök

Életjelek

Sziasztok!
Fúha...hónapok óta itt áll 'üresen', bejegyzések nélkül a blog. Őszintén bevallva, mikor azt mondtam  szünetet tartok én sem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú ideig el fog tartani. Mardos is a bűntudat amiatt, hogy így itt hagytalak benneteket. De kárpótlásul megpróbálom behozni a kimaradt hónapokat és a nyár folyamán igyekszem majd rendszeresen írni és megosztani veletek a friss részeket. ☺

Néhányan akik a blogra tévedtek biztosan látták, hogy időközben új külsőbe öltöztettem a blogot. Lejjebb pedig arról is olvashattatok, hogy jelentkeztem egy blogversenyre. Életem első blogversenye volt, ezért kicsit félve küldtem el jelentkezésemet. Nem is számítottam helyezésre, éppen ezért nagyon meglepett és egyben hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy az egyik kategória győztese én lettem, amit ezúton is szeretnék nagyon megköszönni!

Igazából ennyit szerettem volna, a rész pedig hamarosan érkezik!
Ölel titeket:
April Hyland xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése