4.rész

Sziasztok!
Hát itt lenne a 4. rész, remélem már vártátok és elnyeri majd a tetszéseteket.
Jó olvasást!

April xx

Sok dolog kavargott a fejemben, amik már szinte marcangolni kezdtek belülről. El akartam feledkezni róluk, a gondokról és Niallről is egy időre. Egy vastagabb kötött kardigánt felkapva elindultam, hogy kicsit kiszellőztethessem a fejem. Először bele sem gondoltam hová is szeretnék menni, csak elindultam egy irányban. Utam végül a Temzéhez vezetett. Felsétáltam a Big Ben-hez vezető hídra, majd középen megálltam és a folyót kezdtem tanulmányozni ahogy szép lassan folyt a medrében. Néha egy-egy kisebb, nagyobb fadarabot lehetett észrevenni a vízben, de ezeken kívül nagyon békésen haladt a maga útján.

 Őszintén bevallva egyáltalán nem így terveztem az estét, de akkor, abban a pillanatban már teljesen mind egy volt.
Megvártam még lemegy a nap és mikor már fázni kezdtem elindultam hazafelé a sötétségben. A kisebb utcákon már alig lehetett látni embereket. Kivéve azokat akik öntudatukon kívül zajongtak miközben talán azzal sem voltak tisztában hol is vannak. Nem a legbarátságosabb környéken sétálgattam a vak sötétben, de így időt spóroltam meg magamnak, hiszen ha egy forgalmasabb utcán megyek kétszer annyi idő mire hazaérek. De talán jobban át kellett volna gondolni a dolgot, legalábbis a remegő lábaim és a félelemtől borsódzó hátam így gondolták.
- Na most már nincs olyan nagy szád mi? - hallottam meg egy ismerős hangot miközben egy kis zsákutca mellett haladtam el. Egyből megtorpantam.
- Odaadom a pénzem, csak kérem ne bántson! - mondta egy másik személy elcsukló hangon. Már ebből a pár szóból hallani lehetett, hogy retteg. Az eszem az mondta minél előbb tűnjek el innen, de valami oknál fogva mégis maradtam, bár iszonyatosan féltem. A kíváncsiság felülkerekedett rajtam., később viszont nagyon megbántam az egészet.
- Ezzel a pár ronggyal akarod kiszúrni a szemem? A főnök nem örülne ennek. - nevetett fel az aki először szólalt meg. A nevetése teljesen olyan volt mint az övé...
- Nem az nem lehet! - győzködtem magamat miközben a falhoz simultam, és a óvatosan az emberek felé néztem a fal mögül. Két férfi állt egymással szemben. Sötét volt, szinte az orrom hegyéig sem láttam, de a két sötét alakot egyből a hangokhoz tudtam kötni. Ebben az is segített, hogy a szinte remegő férfit támadója a falhoz szorította.
- Hagyd el az országot és nem esik bántódásod! - szorította szerencsétlen embert egyre erősebben. - Megértetted? - emelte fel a hangját, majd a keze is lendült egyenesen a fickó arca felé.
- I-igen. - mondta ki a férfi aki már alig kapott levegőt az ütésről pedig már nem is beszélve ami az arcát érte. Ekkor támadója elengedte őt, és a kissé telt férfi habozás nélkül rohanni kezdett, egyenesen arra ahol én álltam. Egyre csak közeledett és mikor oda ért, a nagy termete és lendülete miatt engem ellökve futott tovább. Nem csalódtam magamban mikor sikerült valamire ráesnem és ezzel zajt csaptam. A férfi támadója persze egyből észrevett.
- Ki van ott? - kezdett közeledni, nekem pedig több sem kellett egyből feltápászkodtam és futni kezdtem ahogy csak bírtam. Hallottam a lépteit a hátam mögött, egyre közelebb volt, végül a kezemet is elkapta és magához rántott.
- Nem láttam semmit! - próbáltam szabadulni erős szorításából.
- April? - kérdezte, szemeim pedig egyből kikerekedtek. Jobban szemügyre vettem és a halvány fényben egyből kirajzolódott az ismerős arc.
- Niall? - kérdeztem vissza. - Azonnal engedj el! - kezdtem rángatni a kezemet, miután feleszméltem a sokkból. - Nem hallottad? Engedj már el! - kiabáltam vele és közben sírni kezdtem.
- Meg tudom magyarázni. - mondta miután elengedett.
- Nincs rá szükség! Nem akarlak többé látni! - folytak végig arcomon a könnycseppek. Igazából nagyon is kíváncsi voltam mivel magyarázza meg ezt az egészet, de nem lett volna erőm végig hallgatni, egyszerűen csak el akartam tűnni onnan, ezért szép lassan el is indultam.
- Várj már! - nyúlt ismét a kezem után, ezúttal gyengébben.
- Ne érj hozzám! - kiabáltam rá és meg sem várva, hogy reagál vagy nem elszaladtam.
Haza érve amint beléptem a házba magamra zártam az ajtót, a kulcsot pedig a zárban hagytam, hogy még véletlenül se tudjon bejönni. Bár ezek után úgy gondolom, hogy ez nem biztos, hogy megállítja. Egyetlen egy kérdés kavargott a fejemben: miért csinálta ezt? Semmilyen ésszerű magyarázatot nem találtam rá, de az már teljesen világos volt, hogy miért mondta le az esti programot. A legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyenre képes, hiszen nem így ismertem meg, sőt pont ellenkezőleg.
Sikerült valahogy álomba sírnom magam, de nem sokat aludtam, aminek az eredménye az lett, hogy szemeim alatt hatalmas karikák díszelegtek. Próbáltam őket eltüntetni egy kis sminkkel, de nem tűnt hatásosnak. Még úgy is eléggé zombi kinézetem volt. Végül már nem is törődve azzal, hogyan nézek ki elindultam dolgozni. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy a munkába temetkezve felejteni tudjak.
Megvettem a szokásos reggeli kávémat, ami most tényleg életmentő volt. Mr. Brownnak is vettem egyet, ezzel megspórolva egy kört magamnak, mert előszeretettel ugráltat, hogy egy kis kávéhoz jusson ő is.
- Hűű, de nyúzottnak tűnsz. Minden rendben? - érdeklődött Dave a portán mikor megérkeztem.
- Őszintén? Semmi sincs rendben! Úgy érzem minden összeomlott körülöttem. - fakadtam ki a fiúnak.
- Előbb utóbb minden jóra fordul, higgy nekem! - mosolyodott el amit viszonoztam. Ez a srác annyira nyugodt és vidám mindig, példát kellene vennem róla és nem kellene törődnöm semmivel. De sajnos ebben a helyzetben valahogy nem vagyok rá képes. Váltottunk még pár szót, aztán sietősre vettem a tempót, nem szerettem volna elkésni. Mikor kiszálltam a liftből egyből a főnököm irodája felé indultam, hogy átadhassam neki a kávét, ő pedig nekem a temérdek feladatot mára.
- Jó reggelt Mr. Brown! - léptem be az ajtón és közeledni kezdem az íróasztalhoz ami mögött Brown éppen háttal ült fekete, bőr székében. Mikor meghallotta a hangomat szép lassan megfordult a székkel, de nem ő ült ott, határozottam nem ő volt az. Egy szőke fiú foglalt helyet a széken akit megpillantva egyből lefagytam.
- Szeretnék beszélni veled. - túrt bele a hajába és fölállt a székből.
- Tessék akkor mondjad. Miért kellett bántani azt a szerencsétlent? Egyáltalán nem így ismertelek meg téged, teljesen kifordultál önmagadból. Éreztem, hogy valami baj van de nem gondoltam, hogy ekkora! - vágtam a fejéhez mindent ami a szívemet nyomta, közben megint eleredtek a könnyeim.
- Megértem, hogy ki akadtál, de érts meg a te érdekedben nem mondhatok semmit. - jött közelebb hozzám.
- Akkor nincs miről beszélnünk! - kezdtem hátrálni az ajtó irányába.
- Kérlek várj! - nézett a szemembe. - Meg kell ígérned, hogy nem szólsz a rendőrségnek. - mondta.
- Komolyan az a legnagyobb gondod, hogy szólok a zsaruknak? Azt nem veszed észre, hogy a barátságunk darabokra hullik? - halmoztam a kérdéseket a sírástól kissé elcsukló hangon. A választ pedig meg sem várva indultam az ajtó felé. Mikor már a kilincshez nyúltam volna, valaki gyorsabb volt nálam és kívülről kinyílt az ajtó hatalmas lendülettel, aminek a fejem látta kárát. Elestem és hátulról a kemény padló ütése érte a már egyébként is sajgó testrészem. Ez volt az utolsó emlékem, utána minden elsötétült.

3.rész

Sziasztok!
Itt is van a 3.rész amiben fény derül egy kis titokra.
De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

April xx

 Niall szemszöge:

- Teljesen megőrültél? - kezdtem köszönés nélkül a telefonbeszélgetést Edwarddal.
- Ezt pont te kérdezed Horan? Mit üvöltözöl, tisztában vagy vele hány óra van? - kérdezte kómás hangon Brown.
- Miért adtál más munkát neki? Most még közelebb van a titkunkhoz mint eddig! - folytattam tovább nem törődve azzal, hogy valószínűleg felkeltettem. Jelen helyzetben ez volt a legkisebb probléma.
- Nyugodj már meg! Így szemmel tudom tartani, semmit nem fog megtudni! - magyarázta.
- Ugye tudod, hogy a tűzzel játszol? Ha ez a dolog kiderül többé nem áll szóba velem! - gondoltam bele a következményekbe.
- Nem lesz semmi gond, higgadj le! - mondta tovább a magáét, de én egy cseppet sem voltam higgadt. - Egyébként elé szemrevaló lány. Már régóta meg akartam kérdezni, hogy van barátja? - érdeklődött, nálam pedig itt betelt a pohár.
- Nem ajánlom, hogy egy ujjal is hozzányúlj, mert megbánod! - nyomtam ki a telefont meg sem várva, hogy mit reagál.
Körülbelül fél éve keveredtem bele ebbe az egészbe. Edward mocskos kis ügyeibe ami annyit tesz, hogyha valamilyen ügyfelét meg akarja fenyegetni vagy éppen kiiktatni egy időre, hogy bezsebelhesse a pénzét engem küld, hogy végezzem el a piszkos munkát. April a legjobb barátom, talán mostanra már annál is több. Mindent megosztok vele, de ezt a sötét részét az életemnek sosem szabad megismernie. Túl fontos számomra ahhoz, hogy ilyen ügyekbe keverjem. Már az sem lelkesített el túlzottan, hogy Edward lett az új főnöke. De amit ma mesélt nekem April az volt a hab a tortán. Titkárnőként most még közelebb került Edwardhoz, ezzel együtt a titkunkhoz. Most már csak reménykedni tudok abban, hogy nem kezd el gyanakodni.
Mivel a telefonálás hosszabbra sikerült mint terveztem, hihetetlen gyorsasággal készítettem el egy szendvicset és egy forrócsokit, majd visszamentem a lányhoz a nappaliba.

April szemszöge:

Mikor már azt hittem Niall teljesen felszívódott akkor lépett be a nappaliba kezében egy tálcával. Letette elém a finomságokat, de én mégsem láttam neki az evésnek.
- Kivel beszéltél? - tettem fel a kérdést gyanakodva.
- A pizzériával. - mondta rezzenéstelen arccal.
- És miért kiabáltál? - kérdezősködtem tovább.
- Azt mondták már késő van és nem vesznek fel több rendelést. - folytatta tovább a sztorit.
- De ezért miért kellett kiabálnod? - nem függött össze a dolog.
- Mert tudom mennyire szereted a pizzát. Örömöt akartam neked szerezni, de sajnos csak egy szendviccsel tudtam szolgálni. - nézett az említett ételre.
- Aranyos vagy, de nekem teljesen megfelel a szendvics. - mondtam némi gondolkozás után, mert a történetet hallva teljesen hihető volt a dolog.
- Ma már nem kellene hazamenned ilyen időben. - mondta Niall miután elfogyasztottam a finom vacsorát.
- Nem szeretnék púp lenni a hátadon. - néztem a szemébe.
- Ne butáskodj már! Nem lennék nyugodt, ha ilyen viharban indulnál haza! - próbált győzködni én pedig válaszul csak elmosolyodtam. - Megyek és megcsinálom neked az ágyat. - nyomott egy puszit a homlokomra és a szobája felé indult. Nem sokkal később én is utána mentem és segítettem neki felhúzni az ágyneműt. Mikor már mindennel kész voltunk hatalmasat villámlott és egy pillanatra világosság lett a szobában, majd a dörgés iszonyú hangját is elég erősen lehetett hallani. Nagyon közel volt a villám, én pedig összerezzentem. 

- Nem maradnál itt velem? - kérdeztem Nialltől, de én magam sem gondoltam át mit is kértem tőle, csak elhagyták a számat a szavak, viszont nem bántam meg amit mondtam. A fiú aki már fél lábbal kint volt a folyosón kérésemre elmosolyodott és visszalépett a szobába. Becsukta maga mögött az ajtót majd bebújt mellém az ágyba és hátulról átkarolt. Újabb dörgések sokasága következett amiktől mindig egyre közelebb bújtam hozzá, és éreztem, hogy karjai közt biztonságban vagyok. 

- Jó éjt! - adott egy jó éjt puszit mikor lehunytam a szememet. Még ébren voltam ezért lassan felnyitva szemhéjamat megfordultam és a tekintetét kezdtem keresni.  

- Neked is! - mosolyodtam el mikor szemeink összetalálkoztak, azután visszafordultam és nemsokkal később elnyomott az álom.
Másnap reggel kipihenten ébredtem. Szombat volt ezért nem kellett sehova rohanni, így nyugodtan és kényelmesen tudtam nyújtózkodni és forgolódni az ágyban aminek Niall illata volt, viszont ő már nem volt mellettem. Miután már eleget nyújtózkodtam kikászálódtam a szobából egyenesen a konyha felé ahol a szőkeség éppen az asztalnál ülve kávét kortyolgatott.
- Jó reggelt! - álltam mögé és lehajolva megöleltem.
- Szia te hétalvó! - simította végig kezét a karomon, aztán az ölelésemből kibújva felállt és matatni kezdett a konyhapulton majd egy csésze forró kávéval tért vissza hozzám. Elfogadtam tőle és vele szemben helyet foglalva el is fogyasztottam.
Délután három óra körül járhatott az idő mikor Niall hazavitt. A kocsiban elbúcsúztunk egymástól majd mikor kiszálltam ő lehúzta az ablakot és visszahívott a járműhöz.
- Mi a terved estére? - kérdezte mikor lehajoltam az ablakoz.
- Gubbasztok a tv előtt. Nagyjából ennyi. - ismertettem vele a programom.
- Akkor hatra érted jövök és elmegyünk valahová. - mosolygott rám aztán el is hajtott a fehér Mercedesszel.
Utána néztem és egészen addig bámultam az utat míg le nem kanyarodott róla, ekkor föleszméltem a bambulásból és a lakáskulcsot előkeresve bementem a házba. Első utam a fürdőbe vezetett ahol azonnal nekiláttam a készülődésnek. Körülbelül egy óra múlva léptem ki a helységből köntösben és egy törölközővel a fejemen. Hajamat alaposan megtöröltem aztán hagytam, hogy a levegő megszárítsa. Bőven volt rá ideje, hiszen elég sok időt töltöttem a gardróbban a megfelelő ruha után kutakodva. De végül rátaláltam a tökéletes összeállításra ami egy sötét csőfarmerből, fehér ingből, burgundi színű körsálból és egy barna telitalpú bokacsizmából állt.
Viszonylag hamar elkészülődtem ami engem is meglepett. A maradék félórát el akartam ütni valamivel ezért a konyhában egy finom gyümölcsteát készítettem magamnak, majd ennek a kíséretében lehuppantam a nappaliban található kanapéra és kortyolgatni kezdtem. Az érzés amikor a forró tea finom meleg érzést kelt belülről egyszerűen felbecsülhetetlen. De viszont ami utána következett azt nem neveztem éppen felbecsülhetetlennek, inkább pont ellenkezőleg. Egy aprót rezgett a telefonom és világítani is kezdett ezzel jelezve, hogy üzenetem érkezett. Gyorsan felkaptam a készüléket, hogy megtudjam ki írhatta. Először Niall nevét láttam meg, ezért gyorsan megérintettem az ujjammal, hogy betöltődjön az sms. Rövid volt, éppen csak két rövid mondatból állt.
"Nem jön össze a ma este. Ne haragudj!"
 Azzal nyugtattam magam, hogy valami közbe jött neki, de belül fájt nagyon. Arról nem is beszélve, hogy egy sms-sel letudta az egészet. Legalább felhívhatott volna. Mostanában minden egyre furcsább körülötte, még ha csak apró dolgokról van szó akkor is, régen nem ilyen volt. Megváltozott, de fogalmam sincs miért. 

2.rész

Sziasztok!
Először is szeretnék Nagyon Boldog Újévet kívánni nektek!
Sajnálom, hogy késtem a résszel, de kárpótlásul a szünetben megpróbálok még legalább két részt kitenni!
A szünet után viszont már csak egy héten egyszer fog érkezni friss bejegyzés az iskola miatt, remélem megértitek.
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasást!

April xx

 Hajnalban az eső kopogása vert fel álmomból. Egészen elszoktam már ettől az időjárástól, hiszen az idei nyár kivételesen szép és napos volt. De különösebben nem lepett meg a dolog, végtére is Nagy-Britanniáról beszélünk, itt bármikor eleredhet az eső, még ilyen kellemes nyári hónapok után is.

Ezért nem árt ha mindig kéznél van egy esernyő, de végtére az se baj ha nincs, legalábbis számomra nem az. Annyiszor eláztam már, hogy mondhatni immúnis lettem az esővízre.

 Ma reggel különös figyelmet szenteltem afelé, hogy még véletlenül se késsek el, nehogy az én drága főnökömnek bármi kivetnivalója is lehessen. Még a csúcsforgalom előtt útnak indultam és fél órával előbb meg is érkeztem a munkahelyemre, útközben pedig még a Starbucks-ba is volt időm bemenni. Kezemben a finom, meleg kávét tartalmazó papírpohárral léptem be az üvegajtón, és másra sem vágytam csak, hogy az íróasztalomnál nyugodtan elfogyaszthassam az erőt adó finomságot. De a dolgok, -mint álltában- nem éppen úgy alakultak ahogy elterveztem őket.
- Szia April, a főnök üzeni, hogy ha beértél látni "óhajt" az irodájában. - mondta Dave a portás fiú idézőjelet formálva ujjaival. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, úgy látszik nem csak én nem érzek szimpátiát Mr. Brown iránt.
- Szia, köszönöm, hogy szóltál. - biccentettem felé, majd a lifthez indultam. Fogalmam sem volt miért hívatott az irodájába, de gyomrom már attól a tudattól görcsbe rándult, hogy beszélnem kell vele.
Az ajtója elé érve, mély levegőt vettem és bekopogtam.
- Áhh Miss. Hyland látom tud pontos is lenni. - nyitott ajtót. - Kérem fáradjon be.
- Átadták az üzenetet, hogy látni akart. - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.
- Igen, foglaljon helyet és máris a tárgyra térhetünk. - mutatott az íróasztala előtti székre. Leültem, majd ő is velem szemben.
- Még tegnap átfutottam néhány korábbi munkáját a magazinban. - kezdte. - Be kell ismerni mind profi, gondosan elvégzett munka.
- Köszönöm. - válaszoltam az elismerő szavakra.
- De attól tartok, a következő hónapban nem lesz hej a magazinban az ön rovatának. - mondta, engem pedig levert a víz, szemeim pedig kikerekedtek.
- Megtudhatnám, hogy miért nem? - kezdett bennem fölmenni a pumpa.
- Őszintén, maga szerint hány ember kíváncsi a mai világban a környezetszennyezésre? - kulcsolta össze kezeit, állát pedig rájuk helyezte.
- Sajnos nagyon kevesen, éppen ezért kell, hogy olvassanak róla! - magyaráztam, de úgy tűnt mintha arról akarnám őt meggyőzni, hogy az ég zöld.
- A hangsúly azon van, hogy "nagyon kevesen". - ismételte meg amit mondtam. - Nekem pedig nem nagyon kevés, hanem sok olvasó kell! - mondta erőteljesen.
- De.. - próbálkoztam tovább.
- Semmi de, amíg nem állít elő valami ütősebb témával addig nincs helye az újságban és, hogy ne unatkozzon ki találtam egy másfajta munkát magának amíg nem rukkol elő valamivel.
- Mégis mi lenne az? - kérdeztem unottan, mert már egy fikarcnyi esélyt sem láttam rá, hogy más belátásra bírjam.
- Mivel jelenleg még nincs titkárnőm ideiglenesen maga lesz az. Régóta dolgozik itt, mindenkit ismer és tudom, hogy megbirkózik a feladattal. - ismertette az új munkámat.
- Ha jól veszem ki az arckifejezéséből nincs más választásom, igaz? - nem kerülgettem tovább ami a fejeben kavargott rá kérdeztem.
- És még okos is. Úgy érzem jól meg leszünk. - mosolygott hülyén.
- Igen, biztosan. - erőltettem én is egy mosolyt az arcomra.
A nap további részében az új munkámban próbáltam megbirkózni az első feladatommal, ami nem más volt mint az iratok kiválogatása és abc sorrendben való elrendezése. Mondanom sem kell, a hátam közepére sem kívántam az egészet. Miközben a papírmegsemmisítő szépen bezúzta a lapokat, nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy Mr. Brown fejét is kilapítom aztán mehet ő is papírjai után. De sajnos ez a kis tervem semmilyen szempontból sem volt megvalósítható.
Este hasonlóképpen mint reggel, szakadó esőben indultam hazafelé, de félúton meggondoltam magam a taxi sofőr nagy örömére. Szükségem volt valakire aki meghallgat, akinek elmondhatom mi bánt. Mikor a taxi Niall háza elé gördült, egyből az ablakot kezdtem pásztázni tekintettemmel. Égett bent a villany ebből tudtam, hogy otthon van.
- Nyisd már ki gyorsan! - társalogtam magammal miközben áztam kint a lehűlt levegőn és csengőt nyomkodtam.
- Szia! - mosolygott rám Niall mikor végre kinyitotta az ajtót.
- Szia, nem zavarok? - kérdeztem vacogva, mikor kicsit beljebb léptem.
- Te sosem zavarsz. - mondta és lesegítette a csurom vizes farmerkabátomat. - Teljesen átfagytál, menj és vegyél egy forró fürdőt.
- Dehogy, nem is fázok. - tagadtam, hiszen nem azért jöttem, hogy fürödjek.
- Keresek neked száraz ruhát, a tiszta törölközőt pedig tudod hol találsz. - kacsintott egyet nem törődve azzal amit mondtam neki. Mivel Niall nem nagyon hagyott más választást a fürdőszoba felé vettem az irányt, és megszabadulva az elázott holmiktól a zuhany alá álltam és hagytam, hogy a testem is átvegye a víztől melegséget. Körülbelül negyed óra után szálltam ki a zuhany kabinból és miután megtörölköztem a törülközőt magam köré csavarva indultam ki a fürdőből a nappali felé. Sosem voltam szégyellős Niall előtt ezért nem zavart, hogy egy szál törölközőben lát.
- Itt vannak a ruhák. - nyújtotta oda, gondolom az ő szekrényéből való darabokat.
- Köszönöm. - vettem el tőle és hátat fordítva neki a szobája felé indultam, hogy felöltözhessek. Szinte éreztem a pillantásait a hátamon, de mit tehetnék, ő is pasiból van.
Mikor magamra húztam a bő fehér pólót és a fekete boxert ismét a fiúhoz indultam, de ezúttal helyet foglaltam mellette a kanapén, mire ő egyből rám irányította minden figyelmét. Még a tv-t is kikapcsolta.
- Zaklatottnak tűnsz. Mi történt? - érdeklődött.
- Nem írhatom tovább a rovatomat az újságban. - kezdtem neki mesélni az dolgot amitől eléggé kibuktam.
- Kirúgott az új főnök? - kerekedtek el a szemei.
- Nem. Csak azt mondta nem jó amit írok, nem érdekli az embereket ezért most áthelyezett maga mellé titkárnőnek. Persze rögtön egy csomó feladattal is elhalmozott.
- Ez egy görény. - szorította ökölbe a kezét aminek következtében karján az erek kiduzzadtak. Egy kicsit meg lepett a reakciója. - És ez most már végleges?
- Csak amíg nem írok valami jobbat. - mondtam kétségbeesetten, mert semmi ötletem nem volt arról ezek után miről is írhatnék.
- Segíteni fogok, ha bármi van csak szólj! Ha kell beverem a pofáját, veled ne szórakozzon! - monda idegesen, szemei pedig tüzeltek a dühtől.
- Köszönöm, de semmi szükség erőszakra. Annyira nem vészes a dolog. - próbáltam lenyugtatni.
- Biztos éhes vagy, csinálok kaját. - indult meg spontán a konyha felé. Talán amit az előbb mondtam az már el sem jutott a tudatáig.
- Segítek. - ajánlottam föl.
- Nem kell! - vágta rá egyből gondolkozás nélkül. - Te csak pihenj. - mondta végül és el is tűnt becsukva maga mögött a nappali ajtaját. Nem sokkal később a hangját hallottam. A megszokottnál sokkalta hangosabban és erőteljesebben beszélt valakivel telefonon.
 Először az a heves reakció, most meg ez? Valami nagyon nem volt rendben vele. Éreztem, hogy tud valamit amit én nem.