2.rész

Sziasztok!
Először is szeretnék Nagyon Boldog Újévet kívánni nektek!
Sajnálom, hogy késtem a résszel, de kárpótlásul a szünetben megpróbálok még legalább két részt kitenni!
A szünet után viszont már csak egy héten egyszer fog érkezni friss bejegyzés az iskola miatt, remélem megértitek.
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasást!

April xx

 Hajnalban az eső kopogása vert fel álmomból. Egészen elszoktam már ettől az időjárástól, hiszen az idei nyár kivételesen szép és napos volt. De különösebben nem lepett meg a dolog, végtére is Nagy-Britanniáról beszélünk, itt bármikor eleredhet az eső, még ilyen kellemes nyári hónapok után is.

Ezért nem árt ha mindig kéznél van egy esernyő, de végtére az se baj ha nincs, legalábbis számomra nem az. Annyiszor eláztam már, hogy mondhatni immúnis lettem az esővízre.

 Ma reggel különös figyelmet szenteltem afelé, hogy még véletlenül se késsek el, nehogy az én drága főnökömnek bármi kivetnivalója is lehessen. Még a csúcsforgalom előtt útnak indultam és fél órával előbb meg is érkeztem a munkahelyemre, útközben pedig még a Starbucks-ba is volt időm bemenni. Kezemben a finom, meleg kávét tartalmazó papírpohárral léptem be az üvegajtón, és másra sem vágytam csak, hogy az íróasztalomnál nyugodtan elfogyaszthassam az erőt adó finomságot. De a dolgok, -mint álltában- nem éppen úgy alakultak ahogy elterveztem őket.
- Szia April, a főnök üzeni, hogy ha beértél látni "óhajt" az irodájában. - mondta Dave a portás fiú idézőjelet formálva ujjaival. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, úgy látszik nem csak én nem érzek szimpátiát Mr. Brown iránt.
- Szia, köszönöm, hogy szóltál. - biccentettem felé, majd a lifthez indultam. Fogalmam sem volt miért hívatott az irodájába, de gyomrom már attól a tudattól görcsbe rándult, hogy beszélnem kell vele.
Az ajtója elé érve, mély levegőt vettem és bekopogtam.
- Áhh Miss. Hyland látom tud pontos is lenni. - nyitott ajtót. - Kérem fáradjon be.
- Átadták az üzenetet, hogy látni akart. - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.
- Igen, foglaljon helyet és máris a tárgyra térhetünk. - mutatott az íróasztala előtti székre. Leültem, majd ő is velem szemben.
- Még tegnap átfutottam néhány korábbi munkáját a magazinban. - kezdte. - Be kell ismerni mind profi, gondosan elvégzett munka.
- Köszönöm. - válaszoltam az elismerő szavakra.
- De attól tartok, a következő hónapban nem lesz hej a magazinban az ön rovatának. - mondta, engem pedig levert a víz, szemeim pedig kikerekedtek.
- Megtudhatnám, hogy miért nem? - kezdett bennem fölmenni a pumpa.
- Őszintén, maga szerint hány ember kíváncsi a mai világban a környezetszennyezésre? - kulcsolta össze kezeit, állát pedig rájuk helyezte.
- Sajnos nagyon kevesen, éppen ezért kell, hogy olvassanak róla! - magyaráztam, de úgy tűnt mintha arról akarnám őt meggyőzni, hogy az ég zöld.
- A hangsúly azon van, hogy "nagyon kevesen". - ismételte meg amit mondtam. - Nekem pedig nem nagyon kevés, hanem sok olvasó kell! - mondta erőteljesen.
- De.. - próbálkoztam tovább.
- Semmi de, amíg nem állít elő valami ütősebb témával addig nincs helye az újságban és, hogy ne unatkozzon ki találtam egy másfajta munkát magának amíg nem rukkol elő valamivel.
- Mégis mi lenne az? - kérdeztem unottan, mert már egy fikarcnyi esélyt sem láttam rá, hogy más belátásra bírjam.
- Mivel jelenleg még nincs titkárnőm ideiglenesen maga lesz az. Régóta dolgozik itt, mindenkit ismer és tudom, hogy megbirkózik a feladattal. - ismertette az új munkámat.
- Ha jól veszem ki az arckifejezéséből nincs más választásom, igaz? - nem kerülgettem tovább ami a fejeben kavargott rá kérdeztem.
- És még okos is. Úgy érzem jól meg leszünk. - mosolygott hülyén.
- Igen, biztosan. - erőltettem én is egy mosolyt az arcomra.
A nap további részében az új munkámban próbáltam megbirkózni az első feladatommal, ami nem más volt mint az iratok kiválogatása és abc sorrendben való elrendezése. Mondanom sem kell, a hátam közepére sem kívántam az egészet. Miközben a papírmegsemmisítő szépen bezúzta a lapokat, nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy Mr. Brown fejét is kilapítom aztán mehet ő is papírjai után. De sajnos ez a kis tervem semmilyen szempontból sem volt megvalósítható.
Este hasonlóképpen mint reggel, szakadó esőben indultam hazafelé, de félúton meggondoltam magam a taxi sofőr nagy örömére. Szükségem volt valakire aki meghallgat, akinek elmondhatom mi bánt. Mikor a taxi Niall háza elé gördült, egyből az ablakot kezdtem pásztázni tekintettemmel. Égett bent a villany ebből tudtam, hogy otthon van.
- Nyisd már ki gyorsan! - társalogtam magammal miközben áztam kint a lehűlt levegőn és csengőt nyomkodtam.
- Szia! - mosolygott rám Niall mikor végre kinyitotta az ajtót.
- Szia, nem zavarok? - kérdeztem vacogva, mikor kicsit beljebb léptem.
- Te sosem zavarsz. - mondta és lesegítette a csurom vizes farmerkabátomat. - Teljesen átfagytál, menj és vegyél egy forró fürdőt.
- Dehogy, nem is fázok. - tagadtam, hiszen nem azért jöttem, hogy fürödjek.
- Keresek neked száraz ruhát, a tiszta törölközőt pedig tudod hol találsz. - kacsintott egyet nem törődve azzal amit mondtam neki. Mivel Niall nem nagyon hagyott más választást a fürdőszoba felé vettem az irányt, és megszabadulva az elázott holmiktól a zuhany alá álltam és hagytam, hogy a testem is átvegye a víztől melegséget. Körülbelül negyed óra után szálltam ki a zuhany kabinból és miután megtörölköztem a törülközőt magam köré csavarva indultam ki a fürdőből a nappali felé. Sosem voltam szégyellős Niall előtt ezért nem zavart, hogy egy szál törölközőben lát.
- Itt vannak a ruhák. - nyújtotta oda, gondolom az ő szekrényéből való darabokat.
- Köszönöm. - vettem el tőle és hátat fordítva neki a szobája felé indultam, hogy felöltözhessek. Szinte éreztem a pillantásait a hátamon, de mit tehetnék, ő is pasiból van.
Mikor magamra húztam a bő fehér pólót és a fekete boxert ismét a fiúhoz indultam, de ezúttal helyet foglaltam mellette a kanapén, mire ő egyből rám irányította minden figyelmét. Még a tv-t is kikapcsolta.
- Zaklatottnak tűnsz. Mi történt? - érdeklődött.
- Nem írhatom tovább a rovatomat az újságban. - kezdtem neki mesélni az dolgot amitől eléggé kibuktam.
- Kirúgott az új főnök? - kerekedtek el a szemei.
- Nem. Csak azt mondta nem jó amit írok, nem érdekli az embereket ezért most áthelyezett maga mellé titkárnőnek. Persze rögtön egy csomó feladattal is elhalmozott.
- Ez egy görény. - szorította ökölbe a kezét aminek következtében karján az erek kiduzzadtak. Egy kicsit meg lepett a reakciója. - És ez most már végleges?
- Csak amíg nem írok valami jobbat. - mondtam kétségbeesetten, mert semmi ötletem nem volt arról ezek után miről is írhatnék.
- Segíteni fogok, ha bármi van csak szólj! Ha kell beverem a pofáját, veled ne szórakozzon! - monda idegesen, szemei pedig tüzeltek a dühtől.
- Köszönöm, de semmi szükség erőszakra. Annyira nem vészes a dolog. - próbáltam lenyugtatni.
- Biztos éhes vagy, csinálok kaját. - indult meg spontán a konyha felé. Talán amit az előbb mondtam az már el sem jutott a tudatáig.
- Segítek. - ajánlottam föl.
- Nem kell! - vágta rá egyből gondolkozás nélkül. - Te csak pihenj. - mondta végül és el is tűnt becsukva maga mögött a nappali ajtaját. Nem sokkal később a hangját hallottam. A megszokottnál sokkalta hangosabban és erőteljesebben beszélt valakivel telefonon.
 Először az a heves reakció, most meg ez? Valami nagyon nem volt rendben vele. Éreztem, hogy tud valamit amit én nem.