Prológus

 A gimnáziumban szőtt barátságok egy éltre szólnak, legalábbis sokan ezt mondják. Őszintén bevallva sosem hittem igazán ebben, talán azért, mert mindig is kissé különc voltam. Az a fajta lány aki nem sok embert enged közel magához, inkább él a saját világában és küzd az álmaiért.
 Érettségi után úgy véltem azokkal az emberekkel akikkel eddig nap mint nap találkoztunk ezentúl csak régi emlékek leszünk egymásnak. Hosszú évek után az évkönyvet lapozgatva vissza vissza gondolunk majd az együtt töltött évekre aztán fölhelyezzük a könyvet a polcra, és a családunkra nézve engedjük elszállni az előtört emlékeket, aztán minden megy tovább. Mintha ez a szakasza az életünknek nem is lett volna.
Így terveztem a jövőt, ami aztán mégis máshogy alakult, de nem bántam meg. Hiszen egy csodálatos embert tudhatok magam mellett legjobb barátomként. Örülök, hogy Niall nem engedte el a kezem a sulis évek után, és annak még inkább, hogy most is erősen szorítja.
 Fontos része lett az életemnek, fontosabb mint bárki más, és tudom bármi is legyen mi ketten mindig ott leszünk egymásnak.